Kígyó és sárkány

- Phineas,... Phineas ébredj! Lekésel a gyűlésről!

- Mi? – ásított Phineas. – Hagyjál már aludni... – motyogta félálomban. Aztán...

- Micsoda??? – pattant fel hirtelen a szeme. – Úristen! Elkések!!! Miért nem szóltál előbb?!

- Hogy mi? – kérdezte megilletődve felesége, Ann. – Én időben szóltam! Már vagy fél órája keltegetlek! – méltatlankodott.

- Egyébként mennyi az idő – terelte el a beszélgetés folyamát más irányba Phineas.

- Fél hét.

- Akkor meg minek ijesztgetsz?! – tört ki a vulkán. – Hát ez nem igaz...! A gyűlés csak kilenckor lesz!!!

- Iigen – felelte elnyújtva Ann, - de te mondtad este, hogy keltselek fel időben, mert valamit...

- Jaj ne! – szakította félbe ijedten a férje. – A beszédem!!! Az első mondat van kész, aztán semmi! Hogy fogom így megkapni az állást?! Felkészületlenül... Csak ott állok majd, aztán habogok össze-vissza... – keseredett el egy pillanatra Phineas.

- Segítsek? Tudod, hogy értek a szófordulatokhoz – mondta Ann.

- Hát igen, ahhoz értesz...

- Hé! – méltatlankodott a feleség, de rögtön el is mosolyodott. – Na jó, ha nem kell a segítségem...

- Sajnálom drágám – fordította komolyra a szót Phineas, - de ez nem újságírás. Ez teljesen más. Úgyhogy inkább egyedül birkózom meg vele, ha nem bánod... Úristen, sietnem kell!!! Adj egy pennát! Gyorsan!

Ann odanyújtott neki egy igen drága kinézetű fácántoll pennát. Phineas sebesen írni kezdett. Felesége csak mosolyogva nézte, ahogy Nigellus kis kecskeszakálla meg-megrándul. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt. A férfi hirtelen megállt az írásban. A fejében cikázó szürke gondolatok ráncokat varázsoltak homlokára.

- Hmmm... köhöm... Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha segítenél... Egy kicsit...

*

- Elkések! Utat! Oh, merre is kell menni... Hát persze! – Phineas Nigellus rohant lefelé a lépcsőn a Mágiaügyi Minisztériumban. – Ó, már kilenc óra!!! Elkéstem!

Hirtelen megállt egy egyszerű fekete ajtó előtt és kifújta magát. „Csak stílusosan, nyugi!” – mondogatta magában, majd egy határozott mozdulattal benyitott.

- Elkésett – jelentette be egy szigorú női hang.

- Igen, és ezért elnézésüket kérem, de...

- Üljön le! – fojtotta belé a szót a hang tulajdonosa, egy ősz kontyba csavart hajú hölgy. – Mint tudják, a Roxfort előző igazgatójának, Zakarias Goldman – nek a végrendelete miatt hívtuk össze ezt a gyűlést. Ebben az áll, hogy a Roxfort következő igazgatója vagy Alfred Moon, vagy Phineas Nigellus lehet. Kettejük közül az győz, aki a végrendeletben meghatározott próbát hibátlanul kiállja.

- Beszédet sem kell mondanunk? – kérdezte meg Nigellus a mellette ülő ősz öregembert.

- Nem – válaszolta az. – De figyeljen!

Phineas meghökkent. Azért késett el, és idegeskedett, mert beszédet kellett írnia. És most mégsincs rá szükség?

- A próba pedig a következő... – folytatta a nő.

- Elnézést, nagyratisztelt hölgyem, de nincs szükség a próbára – szólt közbe egy monoklis, ősz hajú úr. – Mindenki tudja, hogy én, Alfred Moon vagyok a legnagyobb mágus.

- Lehetséges, de a végrendelet kimondja, hogy egy próbát ki kell állniuk – felelte a hölgy, akit láthatólag nem hatott meg a fennkölt modorú úr. – Nos. A próba abból áll, hogy egy varázslényt kell legyőzniük. Nem mondhatjuk meg előre, hogy mit. Két különböző állat van, és húzniuk kell közülük.

- Ccc... ennyi? – ciccegett flegmán Moon.

- Ennyi – mondta a nő határozottan. – Itt van két kártya. A és B. Kié legyen az A, és kié a B?

- Enyém az A! – csapott le a kártyára Phineas, miközben Annra gondolt.

- Rendben, legyen az öné! – mondta lekezelően Moon.

- Remek. A szörnyek a Tiltott Rengeteg szélén várják magukat.

- Miért pont ott? – kérdezte Phineas.

- A Roxfortra fáj a foguk, nem?

- Úgyis én nyerek, ne strapáld magad! – súgta oda neki Moon. – Egyszerűbb lenne, ha feladnád!

- De nem fogom! – szólt vissza fogcsikorgatva Nigellus.

*

- Rendben, kérem figyeljenek rám! Ez itt az A karám, ez meg a B. Nem egyszerre fognak kezdeni, tehát döntsék el a sorrendet.

- Kezd te, Moon, hiszen én választottam betűt – mondta Phineas.

- Rendben. Nem akarsz annyira leégni, mi? – az utolsó szavakat úgy mondta, hogy csak Phineas hallja.

- Kezdhetjük? Kérem, fáradjon a B karám előtti küzdőtérre! Háromra felemeljük a karám ajtaját. Egy, kettő, három!

Az ajtó feltárult, és a sötétségből egy nagy, pikkelyes lény körvonalai kezdtek kirajzolódni.

- Egy sárkány? – kérdezte lekicsinylően Moon. – Ezzel még az unokám is elbánna! – és támadásba lendült. Tényleg ügyesen bánt a pálcával, ezt Nigellus sem tagadhatta. Elsőként kötőhártyagyújtó varázslatot lőtt ki a sárkányra, majd egy Phineas számára ismeretlen bűbájt, amitől a szörny rémesen lelassult fájdalmas vonaglása közben. Ekkor elővarázsolt egy hatalmas bárdot, és suhintott vele egyet a sárkány felé. Hangos puffanás hallatszott, majd azt egy mennydörgő robaj követte. A sárkány már nem élt...

- Nigellus, maga jön!

Nem volt mit tenni. Nem igazán értette, hogy erre mi szükség van, hiszen Moon legyőzte a sárkányt, méghozzá játszi könnyedséggel, és ő, Phineas Nigellus messze nem volt olyan jó, mint Moon.

- Mi lesz már, kérem? Gyorsabban!

- Megyek...

- Háromra, rendben? Egy, kettő,...

- Három – mondta vele együtt Phineas.

Az ajtó kinyílt. Nigellus abban a pillanatban érezte, hogy ennek nem lesz jó vége.

A sötétségből egy hatalmas kígyó csusszant ki. Egyike volt azoknak a ritka kígyóknak, amelyek kétéltűként is tudtak viselkedni: víz alatt és a szárazföldön is képesek voltak az életre.

- Jajj, Ann! Mégsem hoztál nekem szerencsét! – sóhajtott Phineas. – Nem tudom megtenni – mondta aztán fennhangon.

- Hogy mi? – kérdezett vissza a nő.

- Nem tudom megtenni! – hangsúlyozta Phineas. Moon csak nevetett.

- De hát miért nem?

- Ez egy kihalóban lévő faj példánya. Ugyanúgy, mint az a szirti hósárkány volt. Különben is, én nem ölök meg kígyót. Olyan ez nálam, mint másnál a pók – szerencsét hoz.

- Ez a végső válasza?

- Igen – sóhajtott Phineas.

- Rendben. Akkor ideje kihirdetnem, ki lett a Roxfort új igazgatója. A személy neve pedig nem más, mint...

- Alfred Moon! Igen, én!!! – röhögött Phineas képébe.

- Elnézést, befejezhetném? A győztes... Phineas Nigellus!

- Hogy... én??? – kérdezte döbbenten a megnevezett.

- Mi?! HOGY Ő??? DE HISZ’ ÉN NYERTEM!!! – ordított magából kikelve Alfred Moon.

- Nem, a próba valójában nem ez volt. Végig figyelnünk kellett magukat, a viselkedésüket, erényeiket. És ebben Phineas Nigellus bizonyult kiválóbbnak.

- Nem ez... ez lehetetlen... – hebegte Moon.

- De igaz... Mától Nigellus a Roxfort igazgatója.

*

- Ann!...ANN!

- Phineas, hát megj... – elakadt a szava, amikor Phineas felkapta és megforgatta maga körül.

- Én vagyok a Roxfort igazgatója!!!

- Tudtam én, hogy te leszel! És úgy örülök...– nevetett Ann, s egy szenvedélyes csókot nyomott Phineas ajkára. – Igazgató úr...

The End