|
Négy fiú
EINR (BrigeT) 2007.01.08. 15:30
Mindenki azt gondolná, Dumbledore gyerekkorában is a jóra törekedett... De mi van, ha nem? Mi van, ha nagyobb csínytevő volt, mint a Weasley-ikrek, és a főbenjárók használatától sem riadt vissza?
Négy 16 éves fiú sétált a roxforti tó partján. Az egyikük, egy magas, barna hajú fiú mesélt valamit a többieknek, amin azok nagyokat nevettek.
- Megnéztem volna a képét! - röhögte az egyik, négyük közül a legalacsonyabb.
- Na ja, én is! - szólt közbe a mellette menetelõ, fekete göndör hajú fiú.
- Hát egy élmény volt, az biztos - vigyorgott a barna hajú fiú. - De aztán visszaadtam neki a macskáját... Bár igaz, ami igaz: bundával sokkal jobban nézett ki...
- De szemét vagy, Albus! - mondta a fekete hajú gyerek, de hangjából érzõdött, hogy ezt dicséretnek szánta.
- Te sem maradsz le mögöttem, George!
- Ó, ne mondd, mer' elpirulok! - hülyéskedett a megnevezett.
- Hé, hagyjátok abba! - mondta az alacsony, kövérkés társuk.
- Miért, Heinrich? Csak nem akarsz minket "jó útra" téríteni?
- Dehogy, azt már régen feladtam. De ott jön egy tanár. Inkább rakd el a piát! - mondta sietve.
- Oops - suttogta Albus, majd gyorsan a talárja ujjába csúsztatta a beszélgetés közben elõvett Tüzes Tequilát. - A francba! Remélem nem vette észre az öreg Nagypata... Mi lesz, ha megmotoz?
A másik három egyszerre horkant fel nevetve.
- Most mi van? - kérdezte értetlenkedve a fiú.
- Semmi - mondta George - Csak elképzeltem ahogy végigtapiz, és megtalál nálad egy-két tiltott dolgot... Mondjuk azt a vámpírfogat, ami a fõzetünkhöz kell...
- Nem értem, mi ebben a vicces... Egyébként meg nem fogja megtalálni - mosolyodott el Albus, majd meglegyintette pálcáját. Semmi különös nem történt.
- Ez asszem, nem sik... - kezdte az Albussal egy magasságú, zöldesbarna szemû fiú.
- Hallgass, Charles! - George szinte már csak tátogta a szavakat.
- Mi van itt, kérem? - kérdezte az odaérkezõ õsz öregember, aki hatalmas lábmérete miatt kapta a gúnynevét. Az igazi neve viszont Daniel Jones volt. - Úgy tudom Federline professzorasszonytól, hogy maguknak gyógynövénytanon kéne lenniük...
- Igen tanár úr, de tudja Charles elájult és felkísértük a gyengélkedõbe... - hazudott valamit gyorsan Albus.
- Öhmm... amint látom, mégis itt van...
- Mert már rendbejött - segítette ki barátját Heinrich.
- Ühüm... persze - hitetlenkedett a tanerõ.
- De kérem, tanár úr, így volt szóról szóra - mondta Albus mélyen Jones professzor szemébe nézve.
- ...Rendben, elhiszem - mondta kis idõ múlva. - Magának elhiszem, Dumbledore... - azzal hümmögve elsétált.
- Ez még mindig azt hiszi, hogy te vagy közülünk a "jófiú" - röhögött George.
- De nem értem.. -tûnõdött el Charles.
- Mit?
- Nagypata legilimentor... hogyhogy...
- Hát úgy, francia barátom, hogy én meg okklumentor vagyok - vigyorgott fensõbbségesen Dumbledore.
- Hé, és nekünk nem is mondod?! - mérgelõdött látszatra Heinrich. - Mióta?
- Hát... már úgy két éve...
- Ne már... Most tényleg bepipulok... Még a végén kiderül, hogy öt éve legilimentor...
- Öhmm... csak egy... - feszengett Albus. Barátainak leesett az álla.
- Bocs, hogy nem mondtam... - nézett bûnbánóan a körülötte álló fiúkra.
- Nem... nem az... - George alig bírta kinyögni mondanivalóját, annyira ledöbbent. - Tudtam, hogy tehetséges vagy sõt, igazi zseni, de hogy... hogy 15 évesen legilimentor legyél... Apám járja az egész világot, több száz barátja van, mégis ha kettõ legilimentor, akkor sokat mondtam. Még a mágiaügyi miniszter sem tudta megtanulni...
- Igen, mert õ béna... De ti is megpróbálhatnátok, mert nem nehéz....
- Persze, neked nem... - horkantott Charles.
- Ne már, ne izélj! - mondta Albus.
- ... Egyébként milyen varázslatot akartál elvégezni? - kérdezte Charles.
- Nem csak akartam, el is végeztem! Megbûvöltem a nálam lévõ összes... hmm... kompromittáló dolgot, hogy más ne láthassa, csak az, aki eddig is tudott róla...
- Csönd, valaki megint jön...
- Nem igaz, már nyugodtan lógni sem lehet?! - méltatlankodott Dumbledore.
A kastély felõl egy mérges férfi sietett feléjük. A feje búbja szinte már teljesen kopasz volt, csak pár szál barna haj árválkodott ott, õrizve eredeti színe emlékét.
- Charles Hugo, Heinrich Schmidt, George Gold, Albus Dumbledore! - hangja, akár az ostor, csattant a hideg, õszi levegõben. - Két hete kezdõdött el a tanév, és maguk már vagy nyolc óráról hiányoztak!
- De Dippet professzor úr...
- Hallgasson, Schmidt! Nem vagyok kíváncsi a meséjükre! Lehet, hogy Jones tanár urat be tudták csapni, de engem nem! Most rögtön visszamennek órára, és ezentúl végig, minden tanórán ott ülnek, mint a jó gyerekek, különben ki lesznek rúgva!!!
A négy fiú megnyúlt képpel bámult a bûbájtan tanár arcába.
- Jól hallották! - rivallt rájuk az indulattól lihegõ professzor.
- De... tanár úr...
- Nem érdekel! Amit mondtam, megmondtam! És most sipirc! - azzal a kastély felé mutatott.
A nebulók elindultak a kinyújtott kéz irányába, majd amikor elérték a négyes számú üvegházat és Dippet professzor magukra hagyta õket, Albus megszólalt:
- Ez rémes! Egész évben az unalmas órákon... Pedig évekig csak minden második órára jártunk be... és nem vették észre - mármint nem szóltak érte.
- És az a fele óramennyiség is sok volt! - jegyezte meg szenvedõ arccal George.
- Persze Albus nem azért tartja unalmasnak, mint mi... Õ már vagy öt éve megtanult mindent!
- Hé, ne már! Most mit égetsz? - kérdezte.
- Hát igen, elsõben milyen kis stréber volt... - vigyorgott Charles.
- Ne szivassatok már! - mondta Dumbledore.
- Juj, csak nem szégyelled? - játszotta meg magát George.
- Hagyjál, jó? Elegem van a témából...
- Tényleg ne szekáljátok már! - szólt közbe Heinrich.
- Ja igen, itt a másik éltanuló...
- Fiúk! - hallatszott egy éles hang az üvegházból. - Azonnal befelé! Már vagy fél órája elkezdtük!
- Ó, Susanne-nyanya ennyire hiányolt minket? - súgta oda Dumbledore Charlesnak.
- Gyertek beljebb! Ma a másodikosok is velünk vannak, hogy megtapasztalják, milyen egy felsõbbéves gyógynövénytan órája.
- Remek... - sóhajtott Albus. - A húgom is itt van... Tuti beárul apánál... Utálom!
- Kit, Elizabethet? Õ jó fej csajszi! - szólt közbe Heinrich.
- Ja, nagyon jó fej... - ismételte még inkább lelombozva Albus.
- A mai órán a kalapos gyöngygombáról kezdtünk el beszélni - folytatta a tanerõ a tanítást. - Mint elmondtam, e gomba törzsébõl remek gyógytea készíthetõ. De nem meséltem még a kalapjáról, ami különleges módon elkészítve rendkívül javítja az ember látását. Már, akinek szüksége van rá. De úgy látom, a mi Dumbledore barátunknak nincs - szigorúan nézett a megnevezettre, aki igyekezett minél elõbb eltüntetni a kártyapaklit, amivel játszottak.
- Szóval, ki tudja megmondani, hogyan készül? Gold?
- Ööööö...
- Ne erõlködjön. Dumbledore?
- A kalapot összedaráljuk, csepegtetünk bele szalamandravért, hagyjuk állni két napig, majd lefagyasztjuk. Kiolvasztás után felhígítjuk vízzel és aloe vera-kivonatot öntünk bele... Aztán már csak meg kell inni... Dióhéjban ennyi - darálta unottan Albus.
- Helyes válasz... Öt pont a Griffendélnek.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - kérdezte George, amíg a tanárnõ másfelé fordulva magyarázott.
- Sokat olvasok - válaszolt kurtán Albus.
- Aha... - a fiú hangjában érzõdött némi hitetlenkedés.
- Akkor neked szivacs-agyad van - mondta Heinrich.
- A szivacs is megtelik egyszer... - szúrta közbe Charles.
- Igen, már ezen is dolgozom - vigyorgott Albus.
- Van olyan dolog, amire nem találsz megoldást?
- Igen...például, hogy hogyan szerezzünk... - itt lehalkította hangját. - ... egyszarvúvért...
- Egyszerûen bemegyünk a Tiltott Rengetegbe, és...
- Nem gyilkolhatjuk le csak úgy... Az egyszarvúnak önszántából kell feláldoznia magát... És ez itt a buktató... Imperiussal megpróbálhatnánk, de az veszélyeztetné a fõzetünk sikerét - Albus gondterhelten nézett barátaira.
- De miért kell az egyszarvúnak...
- Mert ha az egyszarvú vérébõl iszol, féléletet, átkozott életet élsz. De ha nem te ölöd meg, nem te vagy a gyilkosa, akkor ez az átok nem fog rajtad.
- De nem mi isszuk meg...
- De ha az illetõ, aki megissza, a varázsereje elvesztése mellett még féléletet is kap, akkor fennáll a veszélye, hogy elhalálozik...
- Jujj... - húzta össze a szemöldökét Heinrich.
- Akkor meg semmi értelme az egésznek. Annyi erõvel megoldhatnánk egy egyszerû Avada Kedavrával...
- Úgy látszik, sehogy sem kerülhetjük ki...
- Hát nem - jegyezte meg keserûen Albus.
- De azért nem adjuk fel? - kérdezte Charles.
- Mit gondolsz te rólam?! Akkor sem adnám fel, ha víz alatt kéne puszta kézzel tüzet csiholnom! - méltatlankodott.
- Idefigyelnének végre?! - fordult oda a tanárnõ. - ... Szóval nagyon vigyázni kell, hogy az össze spóráját eltávolítsuk, mert allergiát okozhat...
* * *
- De Albus... Különben hol olvastad ennek az izének a receptjét? Kíváncsi lennék...
- Nem olvastam. Egyszerûen bent van a fejemben... Nem tom, hogy... - válaszolta tûnõdõ ábrázattal Albus.
- Hogy mi?! - hördült fel a másik három. - És honnan tudjuk, hogy jó a recept???
- Lehet, hogy nincs is ilyen bájital... - vetette fel Charles.
- De van! Tudom, érzem... Ez olyan, mint amikor párbajozol.. ösztönszerû...
- Hát én nem hinném, hogy a párbajban valami is ösztönszerû lenne... mármint a reflexeken kívül...
- Miért? - lepõdött meg Albus. - Néha a csata hevében olyan varázslatokat szórok a másikra, amirõl még soha nem hallottam...
- Velem ez pont fordítva szokott történni - szólt közbe Charles.
- Mi?
- Olyan átkokat szórnak rám, amiknek hírét sem hallottam...
- Na jó, ne csináljátok! Biztos veletek is történt már ilyen... Hogy csak bekattan valami, és már tudod a varázslatot...
Charles, Heinrich és George hallgattak. Kis idõ múlva George szólalt meg:
- Nem, velünk nem szokott ilyesmi történni... Rohadt nagy csodabogár vagy te, Albus...
- Furcsa... hogy ti nem...
- Az - mondta Charles.
Albus tûnõdve nézte barátai vegyes érzelmekrõl tanúskodó arcát.
- Ne már! - mondta hirtelen Heinrich.
- Mit ne? - kérdezte Dumbledore, habár tudta a választ.
- Ne nézz így! Utálom! Olyan, mintha belémlátnál...
- Mert beléd is lát. Hiszen legilimentor!
- Na jó... Akkor beszéljük meg a hozzávalók beszerzését...
- A nem létezõ bájitalodhoz? - kérdezte gúnyosan Charles.
- Hé, hagyd! Én bízom Albusban! - szólt közbe George. - Ha nem tetszik, akkor meg nélküled is meg tudjuk csinálni...
Charles hirtelen nem tudott mit mondani. Aztán nagy nehezen kinyögte:
- Rendben, bocs... Én is segítek...
- Heinrich?
- Benne vagyok!
- Kezet rá! - rikkantotta Albus. A felszólításnak eleget téve egymás tenyerébe csaptak, majd egy nagy ölelésben egyesültek.
| |