Köhömm... Hát igen, a pia megárt...:) Egyébként a "kérsz bogyót?"-rész velem is megtörtént, csak mogyoróval... (rám szórták; ld történet) Jó olvasást!

Másnap reggel a fiúknak korábban kellett kelniük, mint máskor, hiszen most nem lóghatták el az elsõ óra elejét.

- Rémes... Én nem fogom bírni lógás nélkül... - kesergett George.

- És így kevesebb idõnk lesz a fõzetre is... - motyogta álmosan Heinrich.

- Milyen népes ilyenkor a klubhelyiség... - nézett körbe lomhán Albus.

- Hát ez aztán nagyon idevág...

- Bocs... még reggel van...

- Egyébként meg mit vártál? Mindjárt kezdõdik a tanítás...

- Még nem... Van egy fél óránk. Tudod, reggelizni...

- Jól van, na. Már megszoktam, hogy úgy csórjuk a kaját a konyhából...

- Az nem csórás! Azok a hülye manók önként adják nekünk a fõztünket. Még örülnek is, hogy elvisszük, és megzabáljuk.

- Charles? - nézett Albus eddig szótlan barátjára.

- Hüm? - kérdezett vissza az kissé másnapos fejjel.

- Hmm... Látom megártott a Tequila... Mondtam, hogyha nem bírod, ne igyál annyit!

- Ühüm...

- Te... Te most is ittál, igaz?

- Deho-hogy is!

- Na, lehelj rám!... Úúúhh... Na, ha ez nem tûnik fel egy tanárnak sem, akkor én patkányfület fogok vacsorázni! Mi ütött beléd?

- Sem-mmi... Csak... erõ-hõt gyûjtöttem...

- Gratulálok! Tényleg bevált! - gúnyolódott George.

- Nem... nem iga...zán... - azzal lehányta a kanapét.

- Fúúj, azért figyelj, hova célzol! - morgott Heinrich. - Most cserélhetem ki a taláromat!

- Az legyen a legkisebb gondod... Szerinted mi fog történni, ha rájönnek a tanárok, hogy piáltunk?

- Hát... Tuti, hogy repülünk...

- Kifogytam a tablettákból... - jelentette George. - Nem tudjuk kijózanítani...

- Én meg tudom fõzni a fõzetet, de ahhoz el kell lógnunk az elsõ óráról... - mondta Albus.

- Ami megint repülést jelent...

- Mi történt itt, fiúk? - jött oda hozzájuk egy hosszú, szõke hajú lány. - Úúú... Charles rosszul van?

- Nem, mint látod teljesen ép, és egészséges... - gúnyolódott George.

- Ne már, hagyd abba a hülyéskedést! - pisszegte le Heinrich. - Szia Tamara...

George fintorogva nézett barátjára, aki - szerinte - túlságosan kedves hangon kezdett el beszélgetni a lánnyal.

- Öhmm... Bocs, Tamara - szólt közbe Albus. -, de most nem alkalmas az idõ... Nem tudnál... más társaságot keresni?

- De! - mondta a lány sértõdötten, majd sarkon fordult és elsietett a Kövér Dáma felé.

- Most meg mi van...? Rosszat mondtam? Pedig kivételesen próbáltam kedves lenni...

- Úgy látszik nem túl nagy sikerrel... - kuncogott George.

- Na jó... folytassuk égetõbb problémák megoldásával... Heinrich?

- Ühüm... Ki kéne találni valamit - tért magához.

- Jaj istenem, miért nem kérdezed meg, hogy járna-e veled? - sóhajtott fel égre emelt tekintettel Albus.

- Mi?... Dehogy... Honnan veszitek, hogy járnék vele?... Nem is tetszik...!! - visszakozott hevesen a fiú.

- Rád van írva hatalmas betûkkel, hogy SZERETLEK, TAMARA!!!

- Tényleg... ennyire látszik?

- Süt rólad, barátom! De a csajok azt szeretik, ha a fiúk kezdeményeznek - mondta George.

- De én... Mi van, ha kikosaraz?

- Akkor kikosaraz. Pont. Hidd el, utána nem is fog annyira tetszeni...

- Köhöm... Mi lenne, ha Charlessal törõdnénk? - szólt közbe Albus.

- Ja, igen...

- Szóval, valami épkézláb ötlet? - jártatta körbe tekintetét a fiú.

- Semmi... talán, ha két helyen lehetnénk egyszerre, megoldhatnánk hogy ne csapjanak ki... De hát az lehetetlen... - nézett barátja kék szemébe Heinrich.

- Hmmm...

- Mi az? Talán erre is tudsz valami megoldást?

- Igen... Azt hiszem, meg tudnánk csinálni - bámult maga elé révedten Albus.

- Mi lenne, ha megosztanád velünk a tervedet?! - kérdezte ingerülten George.

- Hallottatok már... - itt lehalkította a hangját. - ... az idõnyerõrõl?

- Igen, én hallottam az apámtól - mondta George. - De azt betiltották már réges-régen. Ha jól tudom, a Mágiaügyi Minisztériumban van még pár darab, de azt lakat alatt õrzik...

- Én viszont év elején kiszúrtam egyet... Dippet professzor fiókjában.

- Mit kerestél te ott? - döbbent meg Heinrich.

- Hozzávalókat... Nem túl sok sikerrel...

- Ott? Miért pont ott? Hamarabb találtál volna a könyvtárban vérfarkasszõrt, mint Dippetnél bármilyen fõzethez való cuccot!

- Lehet... De azért volt ott pár érdekes dolog...

- Á, már értem. Szóval, a biztonság kedvéért nézted meg a fiókjait... - vigyorgott George.

- Kanyarodjunk vissza az idõnyerõhöz. Meg kéne szerezni... - mondta Albus.

- Azt valahogy mindjárt gondoltuk...

- ... de nem tudom, hogy még ott van-e - nézett szigorúan George-ra. - És hiába idõnyerõ, minél elõbb szert kell tennünk rá.

- És... mit csinálunk majd elõbb? A fõzetet, vagy a tanulást?

- Egyértelmû, hogy a fõzetet, nem?! Különben mi értelme lenne? Részegen akarod bevinni Charlest az órára???

- Ja, tényleg - kapott észbe Heinrich.

- Különben meg nem hinném, hogy most ezen kéne gondolkodnunk. Azon jártassátok az eszeteket, hogyan jutunk be Dippet szobájába...

- Hát úgy, ahogy te bejutottál! - jelentette ki határozottan George.

- Öhmm... Amikor belógtam hozzá, épp a Minisztériumban volt... Odahívták. Véletlenül hallottam meg, amikor arról beszélgetett az igazgatóval, hogy engedje el, mert valami kitüntetést kell átvennie...

- Küldjünk neki hamis levelet! - vetette fel az ötletet George. - Hátha beválik. Valami jó kis nemzetközi díjról... Csak hogy rögtön odarohanjon... Moszkvába, például - a fiút elkapta a nevetõgörcs, ahogy elképzelte tanárát az orosz fõvárosban, egy nem létezõ díjátadásra igyekezve.

- Nem, nem jó... Biztos nem venné be. Azért annyira nincs eltelve magától...

- Más ötletem nincs... Neked, Heinrich?

- Nekem sincs... Talán elterelhetnénk a figyelmét egy kis rendbontással, de akkor megintcsak annál a bizonyos "repülés" -nél tartanánk...

- Lehet, hogy... - kezdte Albus, de aztán elhallgatott.

- Mi lehet? - kérdezte ingerült hangon George. - Néha azért örülnék, ha unszolás nélkül elmondanád, mire gondolsz...

- Tényleg? Tudni akarod, mire gondolok? Arra, hogy fogd már be! Koncentrálok...

- Ok, bocsánat uram... - húzta el a száját a fiú. - Kérlek, bocsáss meg, hogy tudni akarom, hogyan kerülünk ki ekkora csávából...

- Jól van már, elmondom! Mind a négyen nem hiszem, hogy észrevétlenül be tudnánk surranni. Úgyhogy csak én megyek be...

- Miért pont te? Miért nem én, mondjuk?

- Mert én tudom, hol van elrejtve az idõnyerõ, így nem kell keresgéléssel tölteni a drága idõnket.

- Rendben - adta be a derekát George. - De akkor sem tudom, hogy jutunk be észrevétlenül... Hiszen Dippet csak az órák idejére hagyja el a szobáját...

- Meg amikor kajálni megy... - mondta csillogó szemmel Albus. - Vagyis...

- Épp most! Akkor siessünk! - azzal rohanni kezdett a Kövér Dáma felé.

- Állj, állj, állj! Ti itt maradtok!

- Ne már! Legalább reggelizni hadd menjünk le! A nagyteremhez sokkal közelebb van Dippet szobája, így hamarabb...

- Nem lehet. Feltûnne neki, ha nem egyszerre mennénk le kajálni. Rögtön kérdezõsködne.

- Hazudhatnánk, hogy te még fent készülõdsz... vagy valami...

- Amilyen gyanakvó az öreg, fel is jönne, hogy megnézzen... - morogta sötéten Albus. - Nem, inkább maradjatok, és várjatok itt!

- Hát... jó - mondta beletörõdve George. - De igyekezz!

- Oké... - suttogta Albus, majd kisietett a klubhelyiségbõl. Barátai izgatottan néztek utána. Vajon sikerül neki?

"Naná, hogy sikerül. Nem akármilyen egy figura ez az Albus..." - mosolygott magában George.