- Phineas,... Phineas ébredj! Lekésel a gyûlésrõl!

- Mi? – ásított Phineas. – Hagyjál már aludni... – motyogta félálomban. Aztán...

- Micsoda??? – pattant fel hirtelen a szeme. – Úristen! Elkések!!! Miért nem szóltál elõbb?!

- Hogy mi? – kérdezte megilletõdve felesége, Ann. – Én idõben szóltam! Már vagy fél órája keltegetlek! – méltatlankodott.

- Egyébként mennyi az idõ – terelte el a beszélgetés folyamát más irányba Phineas.

- Fél hét.

- Akkor meg minek ijesztgetsz?! – tört ki a vulkán. – Hát ez nem igaz...! A gyûlés csak kilenckor lesz!!!

- Iigen – felelte elnyújtva Ann, - de te mondtad este, hogy keltselek fel idõben, mert valamit...

- Jaj ne! – szakította félbe ijedten a férje. – A beszédem!!! Az elsõ mondat van kész, aztán semmi! Hogy fogom így megkapni az állást?! Felkészületlenül... Csak ott állok majd, aztán habogok össze-vissza... – keseredett el egy pillanatra Phineas.

- Segítsek? Tudod, hogy értek a szófordulatokhoz – mondta Ann.

- Hát igen, ahhoz értesz...

- Hé! – méltatlankodott a feleség, de rögtön el is mosolyodott. – Na jó, ha nem kell a segítségem...

- Sajnálom drágám – fordította komolyra a szót Phineas, - de ez nem újságírás. Ez teljesen más. Úgyhogy inkább egyedül birkózom meg vele, ha nem bánod... Úristen, sietnem kell!!! Adj egy pennát! Gyorsan!

Ann odanyújtott neki egy igen drága kinézetû fácántoll pennát. Phineas sebesen írni kezdett. Felesége csak mosolyogva nézte, ahogy Nigellus kis kecskeszakálla meg-megrándul. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt. A férfi hirtelen megállt az írásban. A fejében cikázó szürke gondolatok ráncokat varázsoltak homlokára.

- Hmmm... köhöm... Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha segítenél... Egy kicsit...



*



- Elkések! Utat! Oh, merre is kell menni... Hát persze! – Phineas Nigellus rohant lefelé a lépcsõn a Mágiaügyi Minisztériumban. – Ó, már kilenc óra!!! Elkéstem!

Hirtelen megállt egy egyszerû fekete ajtó elõtt és kifújta magát. „Csak stílusosan, nyugi!” – mondogatta magában, majd egy határozott mozdulattal benyitott.

- Elkésett – jelentette be egy szigorú nõi hang.

- Igen, és ezért elnézésüket kérem, de...

- Üljön le! – fojtotta belé a szót a hang tulajdonosa, egy õsz kontyba csavart hajú hölgy. – Mint tudják, a Roxfort elõzõ igazgatójának, Zakarias Goldman – nek a végrendelete miatt hívtuk össze ezt a gyûlést. Ebben az áll, hogy a Roxfort következõ igazgatója vagy Alfred Moon, vagy Phineas Nigellus lehet. Kettejük közül az gyõz, aki a végrendeletben meghatározott próbát hibátlanul kiállja.

- Beszédet sem kell mondanunk? – kérdezte meg Nigellus a mellette ülõ õsz öregembert.

- Nem – válaszolta az. – De figyeljen!

Phineas meghökkent. Azért késett el, és idegeskedett, mert beszédet kellett írnia. És most mégsincs rá szükség?

- A próba pedig a következõ... – folytatta a nõ.

- Elnézést, nagyratisztelt hölgyem, de nincs szükség a próbára – szólt közbe egy monoklis, õsz hajú úr. – Mindenki tudja, hogy én, Alfred Moon vagyok a legnagyobb mágus.

- Lehetséges, de a végrendelet kimondja, hogy egy próbát ki kell állniuk – felelte a hölgy, akit láthatólag nem hatott meg a fennkölt modorú úr. – Nos. A próba abból áll, hogy egy varázslényt kell legyõzniük. Nem mondhatjuk meg elõre, hogy mit. Két különbözõ állat van, és húzniuk kell közülük.

- Ccc... ennyi? – ciccegett flegmán Moon.

- Ennyi – mondta a nõ határozottan. – Itt van két kártya. A és B. Kié legyen az A, és kié a B?

- Enyém az A! – csapott le a kártyára Phineas, miközben Annra gondolt.

- Rendben, legyen az öné! – mondta lekezelõen Moon.

- Remek. A szörnyek a Tiltott Rengeteg szélén várják magukat.

- Miért pont ott? – kérdezte Phineas.

- A Roxfortra fáj a foguk, nem?

- Úgyis én nyerek, ne strapáld magad! – súgta oda neki Moon. – Egyszerûbb lenne, ha feladnád!

- De nem fogom! – szólt vissza fogcsikorgatva Nigellus.



*



- Rendben, kérem figyeljenek rám! Ez itt az A karám, ez meg a B. Nem egyszerre fognak kezdeni, tehát döntsék el a sorrendet.

- Kezd te, Moon, hiszen én választottam betût – mondta Phineas.

- Rendben. Nem akarsz annyira leégni, mi? – az utolsó szavakat úgy mondta, hogy csak Phineas hallja.

- Kezdhetjük? Kérem, fáradjon a B karám elõtti küzdõtérre! Háromra felemeljük a karám ajtaját. Egy, kettõ, három!

Az ajtó feltárult, és a sötétségbõl egy nagy, pikkelyes lény körvonalai kezdtek kirajzolódni.

- Egy sárkány? – kérdezte lekicsinylõen Moon. – Ezzel még az unokám is elbánna! – és támadásba lendült. Tényleg ügyesen bánt a pálcával, ezt Nigellus sem tagadhatta. Elsõként kötõhártyagyújtó varázslatot lõtt ki a sárkányra, majd egy Phineas számára ismeretlen bûbájt, amitõl a szörny rémesen lelassult fájdalmas vonaglása közben. Ekkor elõvarázsolt egy hatalmas bárdot, és suhintott vele egyet a sárkány felé. Hangos puffanás hallatszott, majd azt egy mennydörgõ robaj követte. A sárkány már nem élt...

- Nigellus, maga jön!

Nem volt mit tenni. Nem igazán értette, hogy erre mi szükség van, hiszen Moon legyõzte a sárkányt, méghozzá játszi könnyedséggel, és õ, Phineas Nigellus messze nem volt olyan jó, mint Moon.

- Mi lesz már, kérem? Gyorsabban!

- Megyek...

- Háromra, rendben? Egy, kettõ,...

- Három – mondta vele együtt Phineas.

Az ajtó kinyílt. Nigellus abban a pillanatban érezte, hogy ennek nem lesz jó vége.

A sötétségbõl egy hatalmas kígyó csusszant ki. Egyike volt azoknak a ritka kígyóknak, amelyek kétéltûként is tudtak viselkedni: víz alatt és a szárazföldön is képesek voltak az életre.

- Jajj, Ann! Mégsem hoztál nekem szerencsét! – sóhajtott Phineas. – Nem tudom megtenni – mondta aztán fennhangon.

- Hogy mi? – kérdezett vissza a nõ.

- Nem tudom megtenni! – hangsúlyozta Phineas. Moon csak nevetett.

- De hát miért nem?

- Ez egy kihalóban lévõ faj példánya. Ugyanúgy, mint az a szirti hósárkány volt. Különben is, én nem ölök meg kígyót. Olyan ez nálam, mint másnál a pók – szerencsét hoz.

- Ez a végsõ válasza?

- Igen – sóhajtott Phineas.

- Rendben. Akkor ideje kihirdetnem, ki lett a Roxfort új igazgatója. A személy neve pedig nem más, mint...

- Alfred Moon! Igen, én!!! – röhögött Phineas képébe.

- Elnézést, befejezhetném? A gyõztes... Phineas Nigellus!

- Hogy... én??? – kérdezte döbbenten a megnevezett.

- Mi?! HOGY Õ??? DE HISZ’ ÉN NYERTEM!!! – ordított magából kikelve Alfred Moon.

- Nem, a próba valójában nem ez volt. Végig figyelnünk kellett magukat, a viselkedésüket, erényeiket. És ebben Phineas Nigellus bizonyult kiválóbbnak.

- Nem ez... ez lehetetlen... – hebegte Moon.

- De igaz... Mától Nigellus a Roxfort igazgatója.



*



- Ann!...ANN!

- Phineas, hát megj... – elakadt a szava, amikor Phineas felkapta és megforgatta maga körül.

- Én vagyok a Roxfort igazgatója!!!

- Tudtam én, hogy te leszel! És úgy örülök...– nevetett Ann, s egy szenvedélyes csókot nyomott Phineas ajkára. – Igazgató úr...