|
4. Az elveszett
EINR (BrigeT) 2007.01.09. 14:13
Szegény Richard... :)
- Igazgató úr!
- Tessék - mondta Phineas az ajtón besétáló bûbájtan tanárnõnek, Mary Potternek. A falakon a régi igazgatók portréi elhallgattak, és úgy tettek, mintha aludnának.
- Hmm... egy elég kellemetlen esetben kérem a segítségét. Tudja, a házamból, a Hugrabugból eltûnt egy diák.
- Hogy micsoda? - Phineas felkapta a fejét. - Ki?
- Richard Wood. Talán ismerte... Kivételesen tehetséges diák, és ezt õ is tudja magáról...
- Ááá... Nem az a nagyszájú, szõke kisfiú? Azt hiszem, harmadikos...
- Nem, negyedikes. Már két napja nem látta senki.
- Két napja? És miért nem szóltak még???
- A diáktársai azt mondták, a gyengélkedõn fekszik. Meg akartam látogatni, de...
- De? - Phineas idegességében feldöntötte a tintásüveget.
- De mire sort kerítettem rá, hogy felmenjek, a diákok közölték velem, hogy már jobban van, és felment a klubhelyiségbe. Nem fogtam gyanút. És ma ugyanazt eljátszották. Csak a kis Millie megijedt, és sírva mesélte el nekem, hogy Richard eltûnt.
- És hova mehetett? Hol látták utoljára?
- Nem tudom. A gyerekek nem akarják elárulni.
- És Millie?
- Õ elárulná, de nem tudja.
Phineas egy pillanatig elgondolkozott, majd megkérte a házvezetõ tanárnõt, hogy vigye õt Richard barátaihoz. Potter eleget is tett a felszólításnak. Ahogy haladtak elõre a kihalt folyosókon, Phineas abban reménykedett, hogy a megérzései tévednek... Hátha nem oda ment... Hátha csak hazaszökött...
- Itt is vagyunk - a tanárnõ bevezette a férfit a bûbájtan terembe. - Ide zártam be õket, amíg felmentem Önért.
Potter professzor szigorúan végignézett a diákokon.
- Nos, talán az igazgató úr elõtt megered a nyelvetek...
A diákok idegesen fészkelõdtek a székeiken.
- Rendben - Phineas nyugalmat erõltetett magára. - Kérlek, mondjátok el, hol van Richard. Vagy, hogy hova mehetett, hol lehet. Segítenetek kell, hogy megtaláljuk.
A gyerekek mindegyike lopva a középen ülõ, fekete hajú fiú felé néztek. Phineas elkapta ezeket a pillantásokat. Odalépett a fekete üstök tulajdonosa elé, és megkérdezte:
- Hogy hívnak, fiam?
- Thomas Sheep, uram - kissé félszegen nézett az igazgató szemébe.
- Van egy olyan sejtésem, hogy te tudod, hova mehetett az a fiú.
- Nem, nem tudom, igazgató úr.
- De igen! Legilimentor vagyok. Ugye tudod,hogy ez mit jelent?
- Igen, uram... - a fiú hangja elhalóan csengett. Ezt a játszmát elvesztette.
- Remek... Szóval, hol van Richard?
- Hát... tu-tudja, igazgató úr... - dadogta a fiú.
- Ugye nem ment az erdõbe? - vágott közbe idegesen Phineas. De ahogy kimondta a kérdést, már tudta rá a választ.
- De... de igen... - felelte halkan Sheep.
- De hát hogy juthatott ilyen õrültség az eszébe?! Hiszen... Hiszen megmondtam, hogy az veszélyes!!!
- De uram, még két hét van teliholdig... - szólt közbe egy sápadt, szõke lány.
- Nem csak vérfarkasok lehetnek az erdõben! Tele van lidércekkel, mantikórokkal és még sorolhatnám! A vámpírokról nem is beszélve!!! Néhányan az erdõ szélén szoktak találkozni! - Phineasnak ez a vámpíros ötlet nagyon megtetszett. Nem is tudta, hogyhogy nem jutott eszébe az évnyitón. Talán akkor ez a Wood is a fenekén maradt volna...
A diákok láthatóan megrémültek a hallottaktól. Azután a sápadt, szõke kislány megszólalt:
- Nem tudtuk... Mi nem akartuk...
- Ti?! Timiattatok ment be az erdõbe?! - szûrte le Phineas a lány szavaiból.
- Hát.. ha úgy vesszük... - tétovázott Sheep.
- MIATTATOK?! - Phineason már teljesen eluralkodott a dühe. - Beszélj! Mit csináltatok? HALLJAM!
- Hát... végül is - kezdte megszeppenve Sheep. - Mi csak összevesztünk azon, hogy Richard olyan jó-e a való életben is, mint órán. És be akarta bizonyítani... Ezért ment be az erdõbe. Azt mondta, addig nem jön vissza, amíg valamilyen kézzel fogható bizonyítékot nem szerez a bátorságáról...
- Na és azt hogyan?
- Azt mondta, hogy valamilyen veszélyes lényt akar leteríteni. És annak elhozza majd a bundáját, vagy valami ilyesmi...
- De én mondtam neki, hogy ne menjen... - pityeredett el egy vörös hajú lány.
Phineas tehetetlenül nézett végig a diákokon. Nem tudta, hogy most mit mondjon nekik. A fejében már rémképek sora vonult fel arról, hogy mi is történhetett a fiúval...
- Nem ti vagytok a hibásak - mondta végül. - De nem értem, hogy hogyan juthatott annak a fiúnak ilyen az eszébe. Hiszen még gyerek! Hogy tudna elbánni egyedül akármilyen szörnyeteggel is?
- Richard mindig is túl sokat képzelt magáról. A kezdeti sikerek megrészegítették... - szólalt meg Mary Potter.
- De ennyire?!
- Tudja a gyermekek... - kezdte a házvezetõnõ, de a férfi félbeszakította.
- Igen, a gyerekek! Mindig azt hiszik, hogy õk mindig mindent jobban tudnak! De nem!!! És ezt nem is ismerik be! - Phineas újra tombolni kezdett.
- Igazgató úr... - Mary Potter kissé tétovázott. - Talán... talán kerestetni kéne Woodot...
Phineas úgy nézett a professzorra, mintha csak most vette volna észre.
- Igen... igen, igaza van - a férfi hangja üresen kongott. - Menjen, hívja össze a tanári kart!
- Igen, megyek - felelte a nõ ébredezõ bátorsággal.
Phineas a diákok felé fordult.
- Nem tudjátok pontosan, hol ment be az erdõbe? Melyik részén?
- Én láttam, amikor bement - mondta Sheep. - Ha akarja, odavezetem.
- Rendben. Gyere velem. De elõbb a tanáriba kell mennünk.
Phineas, oldalán Thomassal, kilépett a tanterembõl és elindult a tanári szoba felé. Útközben Phineas még mindig mérgelõdött.
"Nem igaz, hogy lehet egy gyerek ilyen önfejû?! Úristen! Mi van, ha rátalált a vízesésre?"
Phineas megrémült, és még gyorsabbra fogta a lépteit. Sheep már alig tudta követni.
A tanári kar már összegyûlt, mire odaértek, és csendben hallgatták Potter professzor tájékoztatását az eseményekrõl. Mikor befejezte, Phineas megszólalt:
- Rendben, jöjjenek utánam. Ez a fiú elvezet oda, ahol utoljára látta az elveszettet.
Elindultak, ki a kastélyból, az erdõ északi része felé. Már vagy fél órája gyalogoltak, amikoris Sheep hirtelen megállt.
- Itt vagyunk.
Phineas félve nézett az erdõ ezen szegletére. Utoljára Annal volt itt... Innen volt a legközelebb a vízesés...
| |