|
5. A Szent Fénytó
EINR (BrigeT) 2007.01.09. 14:14
háááát... elég gyökér cím, az igazat megvallva...:)
Phineas a rémülettõl meg sem bírt mozdulni. Ha ez a Wood tényleg olyan értelmes és tehetséges, mint azt Potter professzor mondta, akkor minden bizonnyal megtalálta a vízesést. Sõt, ott telepedett le. Hiszen kell egy pont, ahová az ember visszatérhet és megpihenhet.
És ahogy ezt a fiút jellemezték Phineas úgy gondolta, hogy elég kíváncsi lehet. Talán annyira, hogy megnézze magának a vízfüggöny másik oldalát is...
- Igazgató úr - szólította meg Oze McFloyd. - Meg kéne szervezni a keresést...
- Persze - Phineas hangja kábultan csengett. - Öhh... rendben... Rahl, Chant, Johnson! Maguk menjenek, keressék innen keletre a fiút! Greene, Fisher, Scott, Mittchell! Maguké a nyugati rész. O'Neil, Potter, McFloyd! Kérem, jöjjenek utánam. Mi egyenesen megyünk. Kérem, Mantle gyógyító, kísérje fel Sheepet a kastélyba..., és hívja a Roxfortba Wood szüleit!
- Igen, uram - felelte a gyógyítónõ.
- Remek... Induljunk!
Azzal elindultak a sötét erdõtömeg felé. Phineas nem véletlenül Pottert, McFloydot és O'Neilt hívta magával. Õk tudtak a vízesésrõl és annak még fel nem fedezett titkáról. Bryan O'Neil, a mágiatörténetet oktató tanár régi ismerõse és barátja volt Phineasnak.
- Phineas, azt gondolod, hogy...
- Igen. Ha tényleg olyan képességei vannak, mint ahogy azt Mary vázolta fel elém...
- Ismerem a diákjaimat, elég jól - kotyogta közbe az említett.
- ...akkor valószínûleg a vízesés közelében telepedett le, és... és valószínûleg nincs már ebben a világban - fejezte be a férfi.
- És ha tényleg... máshol van, akkor mit mondunk majd a sajtónak? És a gyerek szüleinek? - McFloyd szemében különös fény villant. - Mi lesz, ha kiderül? Akkor minket felelõsségre fognak vonni! Mindenképpen titokban kell tartani! Ugye, egyikõtök sem mondta el senkinek?
- Ööö... hát... izé... - Phineas hangja bûnbánóan csengett. - szóval... én... én elmondtam a feleségemnek.
- Ann-nak? De hiszen õ újságíró a Varázslatos Hírek-nél! - szörnyülködött Bryan.
- Én teljes mértékig megbízok Annban! - felelte Phineas.
- Egyetértek, Mrs Nigellus tökéletesen megbízható! - Mary Potter villogó szemmel meredt O'Neilre.
A férfi láthatóan zavarban volt.
- Bocsáss meg, Phineas, nem akartam kétségbe vonni a nejed hûségét...
- De pont azt csinálta! - kakaskodott Potter.
- Elég! Hagyjuk abba! - mondta Phineas. - Inkább a fiú keresésére fordítsuk az energiánkat!
- Igaza van, elnézést - mondta Mary Potter.
- Tudom, hogy kissé idegesek, de ne egymáson vezessék le!
Phineas és társai egyre közelebb kerültek a vízeséshez. Úgy becsülték, hogy körülbelül fél órára lehetnek tõle.
- Ki zavarja meg erdõnk nyugalmát?
A négy ember a hang forrását kereste. Már alkonyodott, így elég nehéz volt kivenni az egyik bozótból elõlépõ, fekete szõrû, sötétbarna hajú és zöld szemû kentaurt. Nigellusékat kissé feszélyezte a rájuk fogott íj.
- Mi csak egy eltûnt kisfiút keresünk - mondta Phineas. - Úgy két napja kóborolt el az erdõben.
- Tizennégy éves...
- Szõke hajú? - kérdezte a kentaur.
- Igen! Tehát látta?
- Nem.
- Hogyhogy nem? Hiszen...
- A csordám néhány tagja látta. Sõt, az a fiú egyet közülünk meg is ölt. Ezért a nyomába eredtünk, és pár társamnak sikerült õt elkapnia.
- És most hol van? - kérdezte rémülten Potter.
- Eltûnt a Fénytóban. Valószínûleg megfulladt. Amint meglátta a társaimat, elkezdett futni, de megbotlott egy kõben és beleesett a Tóba. De a Tó szent, és nem tûri, ha bemocskolják!
- Oda tudnál vezetni minket a szent Fénytóhoz? - kérdezte Phineas, akinek volt egy sejtése arról, mi lehet az a Fénytó.
- Rendben. Feltéve, ha ti nem akartok közülünk valakit megölni... - a kentaur gyanakvóan mérte végig a három férfit és Mary Pottert.
- Természetesen nem. Az az ügy a fiúval nagyon sajnálatos, nem tudjuk, mi üthetett belé - Phineas elõvette hivatalos modorát.
A kentaur elindult.
- Jöjjenek utánam!
- Öhm... megtudhatom a nevét?
- Rekkand vagyok.
Még jó ideig mentek, mire a kentaur által Fénytónak nevezett víztükörhöz értek. Phineas jól sejtette: a vízfelszín lágyan fodrozódott és habzott a belézúduló vízeséstõl...
- Igazad volt, Phineas - súgta oda neki O'Neil.
- Nem tudja, hova esett bele a fiú? - kérdezte az igazgató.
- Fenn állt a sziklán. Onnan esett bele a vízbe.
- De a vízbeérkezését látták a társaid?
- Nem... nem látták. A szent Tó a tükréhez sem engedte közel. A vízesés egyszerûen elnyelte.
- A vízesés... - Phineas beleborzongott a gondolatba. Szóval a fiú tényleg átjutott egy másik világba. Vagy legalábbis elindult oda...
- Most mit fogunk csinálni? - kérdezte rémülten Mary Potter. - Mit mondunk, hová tûnt?
- Még nem tudom... majd kitalálunk... - hirtelen megállt a beszédben.
- Mi az?
- Csss! Valami zajt hallottam onnan...
Ekkor hirtelen elõtûnt a fák közül egy magas, szikár ember alakja. Phineas valamennyire megnyugodott. Sebastian Rahl volt, az átváltoztatástan tanár, aki egyben a Mardekár házvezetõje is volt.
- Ó, úgy látszik túlságosan eljöttem nyugatnak. De ha már összefutottunk: maguk hogyan állnak?
- Valószínûleg a fiú belefulladt ebbe a tóba - válaszolta Potter, miközben Rahl professzor a kentaurt méregette. A válaszra viszont felkapta a fejét.
- Meghalt? És hol a holttest?
- Nincs...
- A Fénytó eltünteti azt, ami bemocskolja... - szólalt meg a kentaur. Rahl fintorogva nézett a zöld szemekbe.
- Szóval akkor hol a test? - nézett ismét Potterre.
- Nem tudjuk - válaszolta a tanárnõ helyett Phineas.
- Ha belefulladt ebbe a nyavalyás tóba, akkor csak itt van a teste! Mondjuk... Nézzük meg a vízesés mögött. Beszorulhatott két szikla közé...
- Nem, mi már megnéztük - hazudta gyorsan Phineas. - Nincs ott.
- Nincs? No jó. De honnan veszik akkor, hogy megfulladt?
- Ez a kentaur mondta...
- A fiú megölte a csordám egyik tagját! - panaszolta Rekkand.
- Oh, igazán sajnálom - felelte minden sajnálat nélkül Rahl. - Szóval akkor ennyi? Feladtuk? - fordult újra Phineashoz.
- Igen, azt hiszem... menjünk. Öhm... Rekkand, köszönöm, hogy segített.
A kentaur biccentett egyet, majd megfordult és elvágtatott dél felé.
- Maga szerint mit fognak szólni ehhez a fiú szülei? - kérdezte Rahl feldúlva. - Majd minket fognak felelõsségre vonni!
- Kérem, Sebastian! Nyugodjon meg! - McFloyd megpróbálta lecsillapítani az átváltoztatástan tanárt.
- Hogy nyugodjak meg, mikor így is anyagi nehézségekkel küzdünk, és akkor még egy bírságot is a nyakunkba varrhatnak - már ha nem zárják be az iskolát!
- Rahl professzor, kérem! Megoldjuk! - mondta emelt hangon Phineas. - Inkább szóljon a többieknek, hogy abbahagyhatják a keresést.
A házvezetõ szeme szikrákat szórt, de teljesítette az igazgató kérését, és elindult megkeresni a tanári kar többi tagját.
Phineas még hosszan nézett a távozó tanerõ után, s csak fél füllel hallotta Potter professzor megjegyzését:
- Hát ez rosszabbul el sem sülhetett volna...
| |