|
6. Azok a régi szép idők
EINR (BrigeT) 2007.01.09. 14:16
Most egy kicsit Ann szemszögéből nézzük a történetet. Feltűnik a barátnője is, és mellette egy egészen új Annt ismerhetünk meg. Plusz megtudjuk azt is, mit titkolt eddig Phineas elől.
- Edward, ezt nem gondolhatod komolyan! Hogy én errõl írjak!
- Ann! Nem történt semmi érdemleges. Nincs mirõl írni! Sajnálom, de ezzel kell beérned!
- De ez a sztori annyira nem illik hozzám! Betegségekrõl írni...
- Tudom, tudom... - az Edwardnak nevezett férfi együttérzõen nézett Annra.
- Mr Grant! - egy szõke, 19 év körüli, kék szemû lány sietett Edwardhoz. - Csak még egyszer meg akartam köszönni Önnek ezt a nagy lehetõséget. Egy cikk az eltûnt kisfiúról... nem hittem volna, hogy engem bíznak meg vele kezdõ létemre... Ez olyan megtisztelõ... - a lány szeme csillogott az örömtõl. - Ó, én... én akkor megyek is...!
Ann megdöbbenten bámult a lány után, majd Edward felé fordult.
- Szóval ez a legnagyobb sztori... Csak ez van... - a nõ szeme dühödten csillogott, de a hangja nem árult el semmit. - Miért?
- Hát... tu-tudod... - dadogta szárnyaszegetten Edward - nos... az a... helyzet, hogy mostanában olyan... izé vagy - fejezte be sután.
- Hogy mi?
- Hát... nem is tudom...
- Ááá, szóval nem vagyok elég jó? Azt akarod mondani? Hát tudod mit? - Ann mostmár meg sem próbálta türtõztetni magát. - Elegem van! Mostantól szabadúszó vagyok, érted?! És igenis, én is írok cikket arról a gyerekrõl! Majd meglátod, hogy az én cikkem jobb lesz, mint azé a csitrié!
- Jól van, jól van! - Edward ijedten nézett Annra. Sosem látta így tombolni. - Megírhatod a cikket. De... van egy rossz hírem: ha ez a... hmm... csitri leköröz, akkor... vége.
- Mi? - Ann értetlenül nézett a férfi gesztenyebarna szemébe. - Mi az, hogy vége?
- Akkor ki... ki leszel rúgva...
- Ezt nem teheted!
- De igen... Mostanában sokat romlott a teljesítményed.
- De ezt akkor sem...
- Végeztem - jelentette ki a férfi, és elindult az irodájába. Ann néma megdöbbenéssel nézett utána.
- Hé, Annie! Mi volt ez a csetepaté?
- Á, szia Sophie! - nézett Ann barátnõjére. Annak zöld szeme kíváncsian csillogott.
- Na, mi történt? Mesélj!
- Egy cikken függ az állásom... - jelentette ki nemes egyszerûséggel.
- Hogy mi? De hisz' te vagy itt a legjobb!
- Edward szerint már nem... - szomorúan rugdosta az asztal lábát.
- Evans! Már megint elkésett! - az irodából az említett férfi hangja hallatszott ki. - Azonnal jöjjön ide!
- Téged hívnak... - szólt Ann Sophienak.
- Mintha nem hallottam volna - utalt Sophie a fõszerkesztõ kiabálásának hangerejére. Ezzel sikerült egy halvány mosolyt csalnia Ann arcára. - Na jó, megyek... Majd délután találkozunk...
Ann némán nézte, ahogy barátnõje karcsú alakja eltûnik a fõszerkesztõi iroda ajtaja mögött. Pár percig még nézte a fehérre festett fadarabot, majd megrázta a fejét, és elindult - volna, ha tudta volna, hova kell mennie.
- Remek, most dughatom oda a képem, és megkérdezhetem, hol történt az egész... - füstölgött magában. Elindult Edward irodája felé, de nem kellett bemennie, mert a férfi épp abban a pillanatban lépett ki a szobából, hóna alatt egy aktacsomóval.
- Öhh... Ann -kezdte Edward. - Tudod, hova kell menned?
- Nem...
- Figyelj, én sem szeretnélek elveszíteni, de most az újság minõsége forog kockán - nézett komolyan Ann szemébe. - Nem tudom, miért romlott a teljesítményed, de szeretném, ha kiküszöbölnéd a problémát. Oké?
- Oké... de akkor mondd meg, hogy hova kell mennem!
- A Roxfortba.
- A Roxfortba... - ismételte döbbenettõl elhaló hangon Ann. Csak ne az legyen, amire gondol...
- Na, menj!
Ann még mindig nem tért magához. Lehetséges lenne...? De hát Phineas nem hagyta volna...
- Menj már! - ismételte meg Edward. - A kiscsaj már biztosan ott van.
Ann elindult. Ha tudta volna, hogy ez az a sztori, amibõl kimaradt, akkor nem kiabált volna Edwarddal. Sõt, örült volna, hogy nem õ kapta.
- Már késõ bánat - sóhajtotta.
*
- Ezt nem hiszem el... - a mondat Sophie száját hagyta el, aki Annal tartott a Roxfortba.
- És most képzeld, mi van, ha az a gyerek egy másik világban van? - mondta Ann harmatos hangon. - Egyedül?
- Szörnyû... - mondta együttérzõen a barátnõje.
- De... kérlek, ne áruld el senkinek, fõként Phineasnak, hogy tudsz a dologról - suttogta a nõ, mikor a bejárathoz értek. - Azt mondtam neki, hogy nem árulom el senkinek...
- Persze, bízhatsz bennem... Hú, de régen voltam itt! - Sophie örömmel nézegette a festményeket és a lovagi páncélokat. - Á, jó napot, Daniel õlordsága! - köszönt oda egy marcona képû, bajszos portréalaknak, majd Annra kacsintott. - A Lordnak sokat köszönhetek - amikor esténként kijártam a kastélyban, volt hogy itt a Lord melletti teremben bújtam el a járõrözõ tancsik elõl. Egyszer az egyik tanár meg is kérdezte Danielt, hogy van-e ott valaki, de õ falazott nekem. A látszat ellenére nagyon kedves ember.
- Hát te nem a házirend betartásáról voltál híres - kuncogott Ann.
- Hát nem - emlékszel még? Negyedikben, bolondok napján...?
- Jaj, az durva volt! Szerintem azt azér' nem kellett volna...
- De, megérdemelték!
- Mit, hogy békává váljon a kajájuk?
- Azért eleget szivattak minket a Mardisok... Ne mondd, hogy sajnáltad õket!
- Nem, dehogy... - Ann belenézett a nevetõ zöld szemekbe. - De jó lenne még ide járni...
- Hát igen... Én is szerettem ezt a vén romhalmazt... Öhm... hol is az igazgatói?
- Na ne már, hogy elfelejtetted! Ne add az ártatla "én aztán egyszer sem jártam az igazgatóiban" - figurát! Szinte kibérelted magadnak! - kacagott Ann.
- Jól van na! - adta a durcásat Sophie.
- Ó, esedezem a bocsánatáért, õfelsége - hülyéskedett Ann.
- Na jó, hagyjuk abba, met már csak egy saroknyira vagyunk.
- Na, mégiscsak emlékszel?
Befordultak egy pocakos embert mintázó szobor mellet, és ott találták magukat az irodát õrzõ kõszörnnyel szemben.
- Mi a jelszó? - nézett kíváncsan Sophie Annra.
- Találd ki!
- Ne már, ne szemétkedj!
- Annyit elárulok, hogy egy név...
- Egy név... Ó, várj csak! Hát persze! A te szerelmes lovagod mi mást talált volna ki... Ann Iron.
A kõszörny utat engedett.
- A lánykori neved... - nevetett Sophie.
- Igen, az - és kérdõen nézett barátnõjére, de aztán megrázta a fejét. - Figyelj, akkor ne áruld el magad, jó? Te nem tudsz a tóról.
- Igenis, uram! - tisztelgett Sophie komoly képpel. Ann ügyet sem vetett arra, hogy barátnõje viccet csinál a dologból. - ... És Sophie! Arról sem tud...
- Még mindig nem mondtad el neki??? - hördült fel hangosan Sophie.
- Csss.... Halkabban! - mondta Ann, de már késõn. Phineas lépkedett lefelé a lépcsõn.
- Mit nem mondtál el nekem? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Nem, semmit...
- Semmit sem mondtál el?
- Nem így értettem! - háborgott Ann. Sophie meglökte a könyökével.
- El kell mondanod neki! - suttogta. - Vagy én mondom el!!
- Nem, igazad van. Majd én elmondom neki most. Tudnia kell...
- Mit kell tudnom? - kapta el a mondat végét Phineas. - Ann, légyszíves...
- Phineas... Terhes vagyok.
| |