Ebben a fejezetben Phineas eléggé... hmm... veszekedős hangulatban van. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Elena bosszút forral. :)

Elena döbbenten bámult Phineasra. Láthatóan nehezére esett megszólalni, annyira meglepte öccse nevének említése.

- Hogy... Ri-richard... - összezavarodva nézte az igazgató összekulcsolt kezeit. - Nem... Õ biztosan... biztosan nem... hiszen... lehetetlen... ez... ez... teljességgel...

- Sajnos igaz - szakította meg a lány halk motyogását Phineas.

- De... hogy... hogy engedhette?! - Elena hangja nem volt dühös, csupán kétségbeesett. Phineas hirtelen nagyon megsajnálta a lányt, akinek a szeme a rá ereszkedõ könnyfátyolon keresztül szinte kiabálta felé: "Nem! Ez nem lehet! Ez csak egy gonosz vicc!"

- Igazán... igazán sajnálom - mondta õszintén a férfi. A lány halkan szipogni kezdett.

- De legalább utoljára... be-beszélhettem vo-holna ve-hele! - zokogta keservesen.

- Ké... Kérlek ne sírj! - Phineasra hirtelen rátört valamilyen furcsa érzés. Még soha nem tapasztalt ilyet. Olyan volt... mint a szerelem, de mégsem. A férfi nem tudta magának megmagyarázni... "Atyai szeretet? - hasított belé a gondolat. - Nem, biztosan nem az... Még hogy én, aki...Soha..."

Aztán hirtelen, szinte ösztönszerûen magához húzta a lányt, és átölelte. "Hát ez nem igaz... Mit csinálok? Nem vagyok észnél..."

- Nyugodj meg! - veregette meg a lány hátát. - Nincs semmi baj...

- Már hogyne lenne! - tolta el magától az igazgatót Elena. - Hiszen... az... az öcsém... meghalt...

- Dehogy halt... - csúszott ki véletlenül Phineas száján.

- De... de az elõbb azt mondta... - tárta kerekre a szemeit Elena. - Azt mondta, hogy... megfulladt...

Phineas némán átkozta magát az elszólásáért.

"Hogy lehettem ilyen figyelmetlen? Hogyan csúszhatott ki a számon?! Ááá... Miért kellett olyan keservesen sírnia! Minden amiatt van... Na de most már mindegy, ki kell találnom valamit."

- Hogy lehet ez? - kérdezte a lány.

- Öhmm... tudja a holttestét még nem találtuk meg... - "Miért nem tudok neki hazudni valamit?"

- De az... az elõbb biztosra vette, hogy meghalt! Miért?

Phineasnak hirtelen semmi nem jutott eszébe. Az agya leblokkolt ennek a lánynak a közelségére, de nem tudta volna megmondani miért. Mintha egy halk hang azt suttogta volna a fülébe:

"Nem szabad hazudnod neki! Mondd meg az igazat!"

"Nem mondhatom meg!"

"De igen!"

"De nem!"

Phineas felállt az íróasztala mellõl, és idegesen járkálni kezdett körbe-körbe.

- Miért? - ismételte meg a kérdést Elena, immár határozottabban.

- Kérem, hagyjon magamra! - mondta a férfi válasz helyett.

A lány egy kis ideig némán meredt Phineasra, majd hirtelen felpattant a székbõl, és elindult az ajtó felé. Mikor kinyitotta, még visszafordult egy végszó erejéig.

- Úgyis megtudom. De ha a maguk... a maga hibája, akkor ne várjon semmi jót! - azzal becsapta maga mögött az ajtót.

"És én majdnem bedõltem a jaj, de sajnálom, hadd vigasztaljalak meg-figurának! - morgott magában a lány. - Tudom, hogy titkol valamit az öcsémmel kapcsolatban, de majd én rájövök! És tönkreteszem, ha Mr Nigellusnak köze van az öcsém... eltûnéséhez